KeS Mustang

Cégünk azzal a céllal alakult, hogy Magyarországon elérhetővé tegye azt a járművet, mely az autózás egyik mérföldköve, és hazánkban sosem volt kapható. Telephelyünkön megtalálja a veterán Ford Mustangok legtöbb típusát 1964-1968-ig. Coupe, cabrio, fastback, Shelby clone, GTA, készletről.

Menü

Partnerek

KeS-Gép

álomból valóság - Gépgyártó és Fejlesztő Kft.

Épít-Kes

ha építkezésről van szó - KeS Kft.

Buick története

A Buick története, amely már a 100 évet is meghaladta

David Dunbar Buick nevéhez több sikeres találmány is fűződik. 1899-1900 években Buick belevágott az autóépítésbe is. 1903-ban végre beindult a Buick autók gyártása. A céghez került William Crapo Durant, akinek nagy szerepe volt a Buick márka népszerűsítésében. 1905-re Amerika egyik legnagyobb autógyárává nőtte ki magát a Buick. A Buick autókban felülszelepelt motorok voltak. Az autóipar jeles képviselői is dolgoztak a Buick autógyárban, mint például  Walter P. Chrysler vagy Louis Chevrolet, akik később saját autógyárat hoztak létre.

A Buick megbízhatóságból igen jónak bizonyult, hiszen az 1920-as években Leningrád-Moszkva közötti megbízhatósági túrán első helyezést ért el.


                                                 1920

1930-as években egy olyan autót dobtak piacra, mely a vevők igényeinek teljesen megfelelt. Ez az autó  3,8 literes nyolchengeres motorral rendelkezett, 93 lóerős, 130 km/h végsebességű volt.
                                                  1930

1949-ben bemutatták a Buick Rivera-t, mely B-oszlop nélküli kétajtós coupe volt.

1961-ben új típusok jelentek meg. Újdonságuk a V8-as motor és a könnyűfém felni volt.
1970-es években az olajválság hatására a Buick fokozatosan elvesztette népszerűségét.

Buick 1953-tól 1970-ig:


                                          1953


                                          1954


                                           1955


                                             1956


                                            1957


                                          1958


                                         1959


                                            1960


                                             1961


                                          1962


                                          1963


                                           1964


                                             1965


                                            1966


                                            1967


                                              1968


                                                1969


                                           1970

 

Szerző: 
Géder Melinda

KeS Mustang - www.kesmustang.hu
Minden jog fenntartva - 2008 -2012 (c)
KeS INFO: +36 (30) 961-76-80; E-mail: mustang@keskft.hu; RSS; Oldaltérkép

A weboldalt készítette és üzemelteti: ATSYSTEMS Számítástechnikai Zrt.